Zöld Kör

A Föld Barátai Magyarország tagja

Határozat a klímatörvény kidolgozásáról

alt

Elfogadták az éghajlatvédelmi kerettörvény elkészítéséről szóló határozatot.

A klímatörvény kezdeményezését illetően fellélegzett minden aktív környezetbarát, hiszen a kitartó és fáradtságos kampánymunka után múlt hétfőn az Országgyűlés elfogadta az éghajlatvédelmi kerettörvény elkészítéséről szóló határozatot.

A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács kezdeményezte azt a június 22-i ülést, amikor 324 igen és 1 nem szavazattal az Országgyűlés mindhárom, Gazdasági, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága támogatta a klímatörvény kidolgozásáról szóló kezdeményezést. Akik nyomon követték az eseményeket, sejthetik mekkora erőket mozgósított országszerte ez a kampány. A hétfő esti eredmény pedig lehetővé teszi a törvénytervezet azonnali tartalmi kidolgozását. Az akció keretein belül létrehozott honlap látogatói részletesen olvashatnak a szövetség által kidolgozott tervezetről.

alt

"Felemelő pillanat, hogy a Magyar Természetvédők Szövetsége civil összefogással működő klímatörvény kezdeményezése meghozta első gyümölcsét. A Parlament a mostani döntésével elismerte a klímatörvény iránti társadalmi igényt és egyértelműen kiállt a folyamat mellett." értékelte a döntést Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.

2010, a remények éve

A meghozott határozat értelmében a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács a kormánnyal és társadalmi szereplőkkel együttműködve elkezdi kidolgozni az éghajlatvédelmi jogszabály tervezetét, amely az egyeztetéseket követően 2010. február végéig kerül a Parlament elé. Az éghajlatvédelmi kerettörvénynek többek között tartalmaznia kell Magyarország üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentési céljait; egy olyan szabályozási rendszer alapjait, mely a fosszilis energiafelhasználás ütemezett csökkentésére irányul; a megújuló energiaforrások felhasználásának bővítését, illetve hatékonyabb energiatakarékossági és energiahatékonysági szabályozás kialakítását.

A klímatörvény körüli mozgolódás 2008 őszén kezdődött és állandóan jelen van a civil életben helyi akciók, fórumok, és találkozók formájában. Ez idő alatt térségünkben a BaKCSó-val összedolgozva szolgáltuk az ügyet. "A petíciót 82 országgyűlési képviselő, 180 civil szervezet és tízezer lakos támogatta. Az emberek párt-függetlenül állnak e pozitív, közérdekű ügy mellé, ez egy olyan ügy, ami összekovácsolhatja a társadalmat a válság idején is." mondta Beregszászi Zoltán, a Zöld Kör programvezetője. A zöld sátorban minden nyilvános szereplésünk alakalmával klímavédelmi kiállítással, tanácsokkal, játékokkal vártuk az érdeklődőket.

alt alt

A kicsikhez az ő saját nyelvükön szóltunk, így már az apróságok is könnyedén megértették törekvéseink lényegét. A rendszeres sajtómegjelenések, interjúk, közlemények pedig napirenden tartották a témát a széles közönség számára is.

alt alt

Kérdésekkel az akció helyi képviselőjéhez bizalommal lehet fordulni az alábbi elérhetőségeken:
Beregszászi Zoltán
Programvezető Zöld Kör - A Föld Barátai Magyarország tagja
Tel.: 52/532-479
Mob.: 20/4999-675
Mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Zöld Kör és a Balmazújvárosi Környezetvédelmi Csoport Sajtóközleménye alapján