Zöld Kör

A Föld Barátai Magyarország tagja

Az újrahasználat ösztönzése csere-bere börzével Hajdúböszörményben

Fénykép0850Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében a Zöld Kör 2016. november 23-án csere-bere börzét szervezett a hajdúböszörményi Közösségi Házban, melyre a résztvevők elhozták otthon feleslegessé vált tárgyaikat, hogy azok új gazdára lelhessenek. 

Az akció sikeres volt, összesen közel 4 kg holmi cserélt így gazdát és menekült meg a szemétbe jutástól. Az új gazdára talált tárgyak között voltak ruhafélék, könyvek, játékok, plüssállatok, dísztárgyak, táska és napszemüveg is. A résztvevők örömmel vettek részt az akcióban, hiszen számukra hasznos holmikkal gazdagodtak és megunt tárgyaik élettartamát is meghosszabbíthatták a rendezvény által. A program arra is segített rávilágítani, hogy mennyire fontos a tudatos vásárlás, hiszen ha csak olyan dolgokat vásárolunk, amelyekre valóban szükségünk van, akkor elkerülhetjük, hogy haszontalan holmikkal legyen tele a lakásunk. Emellett a résztvevők egyesületünk adatbázisa segítségével megismerhették a Hajdúböszörményben található javítóműhelyeket és a használt tárgyak leadását lehetővé tevő helyeket is.

 

Csere bere borze Zold Kor 1

      Csere bere borze Zold Kor 2

 

Csere bere borze Zold Kor 3

      Csere bere borze Zold Kor 4

 

Csere bere borze Zold Kor 5