Zöld Kör

A Föld Barátai Magyarország tagja

ÖRMÉNYESI ÖKOPROGRAM A VÍZ VÉDELMÉNEK JEGYÉBEN

Augusztus 13-án Örményes apraját-nagyját igyekezett megörvendeztetni a Zöld Kör stábja, a Jász-Nagykun megyei község falunapján. Ebből az alkalomból a víz és annak védelme köré szerveztük standunk üzeneteit, valamint a víz és a vizesélőhelyek élővilágának megismertetése volt a témája a bemutatott tablóinknak és ökojátékainknak.

Bővebben: ÖRMÉNYESI ÖKOPROGRAM A VÍZ VÉDELMÉNEK JEGYÉBEN

CÉLBA ÉRT AZ ADOMÁNY

Kedd délután adta át a Zöld Kör képviseletében Molnár Antal és Kiss László a hajdúböszörményiek adományait a Nagydobronyi Líceumban a Papilio Természetvédelmi Egyesület képviselőjének Dr. Kovács Attilának.

Bővebben: CÉLBA ÉRT AZ ADOMÁNY

ÖNKÉNTESEINK A BODROGOLASZI ISKOLÁBAN

Két önkéntesünk, Buse és Sasha a közelmúltban két alkalommal látogatott el a Zempléni Általános Iskolába.Első alkalommal egy rendhagyó tanóra keretében ismerkedtek a diákokkal, angolul beszélgettek velük és bemutatták honnan jöttek, miért vannak itt. Másodszor pedig a gyereknapon vettek részt, ahol közösen játszottak a gyerekekkel, új játékokat tanítottak nekik, amelyet a gyerekek nagyon élveztek.

KÖZLEMÉNY a 2020. évben felajánlott személyi jövedelemadó 1%-áról

Szervezetünk részére a személyi jövedelemadó 1%-ából a 2020. évben 321.941 Ft-ot ajánlottak fel.
A felajánlott összeget az alábbi célokra használtuk fel:
- 209.262 Ft-ot cél szerinti feladatok elvégzésére, mint pl. madárvédelem, védett növények visszatelepítése, ismeretterjesztő előadások, környezettudatos életmódra nevelés
- 80.485 Ft-ot működési célra, mint pl. irodahelyiség bérlése, posta-, bankköltség
- 32.194 Ft-ot reklámtevékenységre, mint pl. hirdetések
 
Ezúton is nagyon köszönjük mindenkinek a felajánlást!